Uniós miniszteri csúcs volt a távközlésről, de a végeredmény elég híg. Tény és való: a távközlést túl sok szereplő szeretné a saját képére formálni, és túlságosan mohón.
Korábban is volt már szó Viviane Redingnek azokról a távközlési terveiről, amelyek inkább a társadalmi mint a gazdasági érdekeket helyezik a középpontba. Például ősszel a hálózatépítés terén szeretett volna igen radikális uniós szabályozást (részletek itt), ami persze megbukott a parlament előtt.
Most összeültek a miniszterek (igaz, csak három) és a nemzeti hatóságok együttműködésének erősítésében egyeztek meg, ami hígabb megoldás, mint a Reding-féle vagy az Európai Parlament által szorgalmazott. Az előbbi egyetlen uniós szervezetet szeretne és kivenné a tagállamok kezéből a spektrumok elosztását is, míg az utóbbi egy sokkal gyengébb, de szintén közös szervezetet. A miniszterek ezzel szemben a konzervatív megoldást választották, hiszen a szabályozó szervezetek eddig is "együttműködtek" (konferenciák, tanácsadás és beszélgetések formájában).
Én továbbra is a legradikálisabb megoldást támogatnám, noha egyáltalán nem tartom rossznak a hazai szabályozást, sőt, a szolgáltatókkal sincs különösebb bajom. Viszont a távközlés közügy, és a legnagyobb közösség, aminek tagjai vagyunk, az az Európai Unió.
tovább
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal