Meglepő bejelentést tett a kormány: nemzeti optikai gerinchálót tervez. A hűvös beszámolók azt sejtetik, hogy a sajtó vagy érti, milyen jelentős beruházásról van szó, vagy - ez a valószínűbb - nagyon is, de már immunis a kormányzati nagyzolásra. 

Mi leszünk Európa Dél-Koreája, ha az eredeti elképzelés megvalósul: hatalmas szimmetrikus sebességek, alacsony árak, gyors szolgáltatóváltás, nagy verseny, elégedett ügyfelek. Egyszóval: mennyország, ha az optimista forgatókönyv valósul meg. 

Eddig a versenyt leginkább az hátráltatta (-tajta), hogy a valamikori állami Matáv tulajdonában lévő infrastruktúrát mindössze három nagyobb vállalat birtokolja. Innentől kezdve a valódi verseny szinte reménytelen, hiszen kevés távközlési cég engedheti meg magának, hogy teljesen saját hálózatot építsen. Ehelyett a legtöbben a valamikori nagyoktól vásárolnak hozzáféréseket, ami eleve kizárja a valódi árversenyt. De nemcsak azt, a minőségit is, hiszen ugyanaz a vezeték, ugyanazok a hálózati eszközök, ugyanazok a körülmények az alternatívoknál is, mint a nagyoknál.

A szegény embert ráadásul az ág is húzza: ebben a helyzetben a tulajdonos akkor fejleszt, ha akar (ha van rá pénze, és úgy látja, hogy meg is térül a beruházás). Ráadásul az új infrastruktúra továbbra is kevés kézben fog összpontosulni, vagyis reménytelen, hogy valaha is megváltozzon a szerkezet. Ezen persze lehet segíteni állami beavatkozással (hatósági árszabályozással), de a szabályozás mindig utólagos, és csak arra jó, hogy ellensúlyozzon bizonyos folyamatokat. Nem meghatároz, legfeljebb korrigál.

Dél-Korea annak idején gondolt egyet, és állami beruházás keretében nemzeti tulajdonú üvegszálas gerinchálózatot épített. A hálózat az államé, viszont bárki bérelheti és szolgáltathat rajta. Szöulban például 106 százalékos az internetpenetráció, és az átlagos előfizetés 6-10000 Ft (átszámolva), amiért 100 Mpbs-ot kapnak a szerencsés Koreaiak. 

A szkeptikusok viszont eleve berzenkednek az állami tulajdontól, nagyrészt éppen azért, mert emlékeznek még az állami Matávra, arra, hogy civil mozgalom kellett ahhoz, hogy kikönyörögjék a nagyon drága, de akkoriban a betárcsázósnál valamivel fejlettebbnek számító ISDN bevezetését. Azzal is érvelhetnek, hogy Magyarországon az állami tulajdon fogalma gyakran azonos a közprédával, a politikai klientúraépítéssel, a pazarlással és a hanyagsággal. 

Az a helyzet, hogy én is el tudok képzelni olyan forgatókönyvet, ami úgy végződik, hogy néhány "politikailag" aktív vállalkozás nagyon jól jár, a nemzet viszont nagyon nem. A hétvégén megtapasztalhattuk, hogy mi történhet, ha egyetlen, "redundáns" (más útvonalakkal helyettesíthető) vezetéket átvágnak.

És végül ne felejtsük el, hogy a kormány már egy ideje állandóan nagyzoló terveket dob elénk, mi jól elrágcsálgatjuk, aztán végül semmi se valósul meg. Most, a legsúlyosabb gazdasági válság kellős közepén, amikor minden az (állami) kiadások lefaragásáról szól (vagy kellene szólnia), elég különös ötlet előállni egy ilyen hatalmas forrásokat igénylő beruházás ötletével. Mellesleg a projekt a neve is elég baljóslatú: NDK (Nemzeti Digitális Közmű). 

Azért én optimista maradok. 

tovább